A vád:

Hogy elhenyélted ezt a szép napot!


A védelem:

Nem teljesen: vetettem fűmagot,

Pár szép nap és a sűrű mag kikel,

Eső belőle pázsitot nevel,

Árnyékot vetnek rá a kerti fák,

Jönnek hűsét kívánó unokák….


(Áprily Lajos:Fűmagot vetettem)

GYEPFELÚJÍTÁS, GYEPLEVEGŐZTETÉS: a kertek, sportpályák, golfpályák, legfontosabb része a jól karbantartott, rendszeresen ápolt gyepfelület.

Nem szabad elfelejteni, hogy a gyepet alkotó fűfélék élő szervezetek, és ha nem kapják meg az életben maradásukhoz szükséges feltételeket, akkor rövid időn belül a gyomok felülkerekednek.

A gyepfelület folyamatos kaszálása és hengerezése esetén megváltozik a talaj szerkezete, és biológiája.

A rendszeres hengerezéssel a talaj pólusait eltömjük, a szerkezete levegőtlen, tömődött lesz, egy idő után pedig el kezd savanyodni. Később megjelennek az erre leginkább utaló mohák.

A rendszeres kaszálással, főként a kaszálék területen való hagyásával a gyep filcesedik. A kaszálék a fűszálak közé hullik, a bokrosodási csomó felett filcréteg képződik. A gyep zónája savanyodik, rosszabb esetben befülled.

Éppen ezért szükséges a gyep levegőztetése. Ezzel visszaállítjuk a fű számára kedvező körülményeket. A talaj átszellőzött, levegős szerkezetű lesz, a fűszálak közül pedig eltávolítjuk az elhalt részeket.

Erre kidolgozott technológiákat alkalmazunk. Gépeink alkalmasak magánkertek és sportgyepek, pályák, parkok fűfelületeinek felújítására is. A technológia lehetővé teszi, hogy folyamatos használat mellet is elvégezzük a munkát.

A gép egy menetben levegőzteti a gyepet, szór ki műtrágyát, a talaj lazítására homokot, és végzi el a fűmaggal való felülvetést.

A gép első része tüskékkel, vagy késekkel megszaggatja, lazítja a talajt, gyepet. Ezt követően a lyukakba homokot és műtrágyát juttat. A felületet ezt követően felülveti fűmaggal. A gépsor végén pedig egy henger is található, ami rendezi a felületet.

Az ilyen módon ápolt és gondozott gyep hosszú távon szolgálhatja esztétikai feltöltődésünket, vagy akár sport céljainkat.

Füvesítés

 Fűtextil



Munkáinkból:

Ma 2017. október 22., vasárnap, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.
Ulti Clocks content
Tartalom megtekintés találat : 138376